A Massriot együttesnek idén már sorrendben a harmadik daluk jelenik meg, amelyhez videoklip is készült.  Ez a dal mégsem számít teljesen újdonságnak. A rozsnyói származású csapat meglepetéssel készült rajongóinak, mégpedig az év elején megjelent „Bude To Fajn” című daluk, magyar nyelvre való átdolgozásával. Más nyelv, más hangszerelés. A szlovák nyelvet felváltotta a magyar, a bendzsót a cimbalom s mindemellett megszólal a nagybőgő és a tangóharmonika is. A dal jellegzetes címet kapott, „Minden Jó Lesz”.

A magyar és a szlovák népzenén belül is megjelennek olyan hagyományos hangszerek, mint a cimbalom, tangóharmonika, nagybőgő illetve hegedű. Próbálunk rámutatni arra, hogy ezek a  népi hangszerek milyen gyönyörűen felhasználhatók a modern pop zenei stílusban. Bár elsődleges célunk, hogy az az üzenet, amit e dal képvisel, eljusson ahhoz a 15 millió emberhez a világban, akik magyarul szólalnak meg, s nem utolsó sorban finoman rámutatni arra, hogy e két nemzetnek nagyon sok közös jegye fellelhető a zenében, de az értékekben is,” – közölte Šimko Róbert, az együttes frontembere, aki szintén a Szlovákiában élő magyar kisebbség tagja.

A Massriot együttes megpróbálja ezzel az újdonsággal is áthidalni a határokat, lerombolni az előítéleteket és megerősíteni azt a baráti köteléket, ami e két nemzet között fennáll.

A Minden Jó Lesz című dal 2021. április 9-én elérhető lesz minden streaming platformon, a videoklip online premierje pedig ugyanazon a napon, 18.00 órától tekinthető meg a YouTube hálózatán.

A „Massriot-Minden Jó Lesz“ megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja.

Az előzetest itt megtekinthetitek 😊